Baranyai-duplával nyert a Baracska

2011. november 5. 19:49
Szerző: setremez

A Fejér megyei II. osztály Simix Üveg-Ásvány-csoportban egyetlen szombati mérkőzéssel rajtolt a 12. forduló. A hazai pályán játszó Vértesacsa hiába vezetett a félidőben, szünet után hét perc alatt fordítani tudott a Baracska.

A játéknap előtt kilenc pont volt a különbség a hetedik helyen álló Vértesacsa, és a 12. pozíciót elfoglaló Baracska között, azaz – papíron – a hazaiak tűntek a mérkőzés esélyesének. Ennek megfelelően kezdte is a találkozót a házigazda együttes, s ha önerőből nem is, de egy kis vendégsegítséggel 1-0-ás vezetés mellett vonulhatott pihenőre.

Előnyét csak a 70. percig tudta megőrizte a vendéglátó, ekkor ugyanis Baranyai István előbb egyenlített, majd hét perccel később megszerezte második találatát is, azaz fordítani tudott a Baracska. S miután a Vértesacsa erejéből már nem futotta az egyenlítésre, így kisebb meglepetésre, Ármai Károly fiai örülhettek a lefújás után.

Fejér megyei II. osztály Simix Üveg-Ásvány-csoport, 12. forduló, szombati eredmények:

Vértesacsa – Baracska 1-2 (1-0)

V.: Reinicz G.

Vértesacsa: Csikesz, Hollósi, Kővári, Szántó, Lelkes (Somogyi), Radnics, Vámosi, Berki, Takács, Loncsár, Sinka (Tóth Á.). Edző: Takács József.

Baracska: Lajkó M., Tóth F., Filibér, Kovács-Szántó, Prahár, Baranyai (Szántó), Lajkó Zs.(Korsós), Szilukács, Varga (Hőlaki), Godra, Horváth. Edző: Ármai Károly.

Gól: Varga (öngól) ill. Baranyai (2).

A friss tabella megtekintéséhez kattints ide!