Nyolc gól Petőfibányán és Lőrinciben
Két mérkőzésen összesen 16 gól született a Heves megyei II. osztály Nyugati-csoport 12. fordulójának szombati játéknapján.
Az alsóházi összecsapáson a hazai környezetben pályára lépő Petőfibánya alaposan kitömte a 11 kör alatt mindössze öt pontot gyűjtő Vámosgyörköt, hiszen a házigazdák hat góllal múlták felül ellenfelüket. A vendéglátóknál Csemer Krisztián mesterhármasnak örülhetett, Gyetván Norbert, Balázs Krisztián, Kalicz Róbert egy-egy gólt szerzett, míg Szabó Márk kétszer juttatta a gólvonalon túlra a labdát – melyből az egyik saját kapujában kötött ki.
A játéknap másik találkozóján a kilencedik Lőrinci a tabella második helyét elfoglaló Hatvani Lokomotív gárdáját fogadta. Az ugyancsak nyolc találatot hozó meccsen a papíron esélyesebb látogatók – kettő ellenében – négy gólt rámoltak be a hazaiak kapujába egy félidő alatt. Előnyüket azonban nem tudták megőrizni a 90. perc végéig, ugyanis fordulás után a lőrinciek újabb két gólt szereztek, mellyel kialakították a 4-4-es végeredményt. A hatvaniaknál Gyurovics Péter, a túloldalon Balog Renátó tudott duplázni.
Heves megyei II. osztály Nyugati-csoport, 12. forduló, szombati eredmények:
Petőfibánya – Vámosgyörk 7–1 (2–1)
Gól: Csemer K. 3, Gyetván N., Szabó M., Balázs K., Kalicz R., ill. Szabó M. (öngól).
Ifi: 2–0.
Lőrinci – Hatvani Lokomotív 4–4 (2–4)
Gól: Balog R. 2, Baranyi R., Hepp K., ill. Gyurovics 2, Varjú S., Dajkó M.
Ifi: 3–4.
heol.hu
A friss tabella megtekintéséhez kattints ide!






