A tengerentúlon próbál szerencsét két megye egyes futballista
Eddig három játékos távozott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztály nyolcadik helyén telelő Szakoly együttesétől. Ketten egészen Kanadáig repültek, ahol a Toronto Vasas játékosai lesznek.
Nem csak Szakolynak és Szabolcs megyének, hanem az egész országnak búcsút intett Lengyel Ágoston és Pécsi Gergő. Az ősszel a Szakoly megye egyes együttesében futballozó duó Kanadában próbál szerencsét, és a jövőben a 2003-ban alakult, magyar játékosokra építő Toronto Vasas együttesében kergetik a labdát.
A legutóbbi idényben az OSL III. osztályban ezüstérmet szerző gárdában – amely jelenleg a második helyen áll a téli terembajnokság – Pécsi Gergő már be is mutatkozott, mégpedig a Persia ellen 4–2-re megnyert összecsapáson.
Rajtuk kívül – munkahelyi és tanulmányi elfoglaltságok miatt – Karasz Gábor is távozik az ősszel 23 pontot gyűjtő egylettől, ugyanakkor érkezőkről egyelőre nincs hír – a szakvezetés azonban minden csapatrész megerősítését tervezi.






