A selejtezők után a döntőkkel folytatódik a borsodi teremtorna
Huszonhetedik alkalommal kerül megrendezésre a dr. Borosi László teremlabdarúgó emléktorna Borsod megyében. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Labdarúgó Szövetség volt elnökének tiszteletére évenként megrendezésre kerülő esemény célja a megye területén működő NB-s és megyei bajnokságokban szereplő csapatok jobb szakmai felkészülésének segítése.
Az elmúlt hét végén rendezett selejtezőkörben a tornára nevezett 62 csapat tíz helyszínen 11 csoportban küzdött meg a továbbjutó helyekért. A csoportgyőztesek, a tavalyi győztes Tiszaújvárossal kiegészülve, a miskolci és tiszaújvárosi középdöntőbe jutottak, ahol az NB II-es és NB III-as együttesek mellett hat, a megyei első osztályban szereplő gárda – Aszaló, Tállya, Abaújszántó, Sajóbábony, Bükkábrány, Felsőzsolca – is pályára lép.
Időközben elkészült a hétvégi program is. A 12 csapatot két hatos csoportba sorolták, melyek kialakításánál az erőviszonyokat is figyelembe vették. Ennek értelmében elkerülte egymást az NB II-ben szereplő Mezőkövesd és Kazincbarcika, illetve a négy NB III-as egyletet is kettéosztották.
Miskolcon két részletben, péntek délután és vasárnap délelőtt bonyolítják le a csoportmeccseket, míg Tiszaújvárosban már szombat délután ismert lesz, hogy melyik két együttes jut az elődöntőbe. Az elődöntőket és a helyosztókat Miskolcon, a városi sportcsarnokban rendezik.
– A csoportmérkőzéseken és az elődöntő találkozókon még 2×15 perces félidőket vívnak a csapatok, a harmadik és az első helyért rendezendő meccsek viszont már 2×20 percesek lesznek – mondta Sajti Viktor, az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának igazgatója. – Arra számítunk, hogy mindkét helyszínen sokan szurkolnak a csapatoknak, a döntőt pedig bizonyosan telt ház előtt tartjuk majd a miskolci városi sportcsarnokban. Annak érdekében, hogy a végküzdelmekbe jutott együttesek némi pihenőhöz jussanak, a finálé programjába bemutató mérkőzéseket iktatunk.
Eredményhirdetéskor nem csak az első négy helyezettet jutalmazzák, hanem különdíjakat is átadnak majd. Ajándékban részesítik a gólkirályt, a legjobb kapust és a legjobb mezőnyjátékost is.
XXVII. dr. Borosi László teremlabdarúgó emléktorna
A selejtezők eredményei:
I.csoport: Szikszó
Alsóvadász – Aszaló 0-10
Kiskinizs – Homrogd 3-1
Alsóvadász – Szikszó-Tomor-Lak 0-6
Aszaló – Homrogd 4-2
Kiskinizs – Szikszó-Tomor-Lak 2-6
Homrogd – Alsóvadász 3-2
Aszaló – Kiskinizs 7-2
Szikszó-Tomor-Lak – Homrogd 5-1
Alsóvadász – Kiskinizs 4-7
Szikszó-Tomor-Lak – Aszaló 3-4
A csoport végeredménye
1. Aszaló 4 4 – – – 25-7 12
2. Szikszó-Tomor-Lak 4 3 – – 1 20-7 9
3. Kiskinizs 4 2 – – 2 14-18 6
4. Homrogd 4 1 – – 3 7-14 3
5. Alsóvadász 4 – – – 4 6-26 0
II. csoport: Miskolc ,,A” csoport
Sajósenye – Kazincbarcika 0-11
Szendrő – Szirmabesenyő 2-3
Parasznya – Sajósenye 1-6
Kazincbarcika – Szendrő 9-0
Szirmabesenyő – Parasznya 3-4
Sajósenye – Szendrő 2-1
Parasznya – Kazincbarcika 2-14
Szirmabesenyő – Sajósenye 3-3, büntetőkkel 8-7
Parasznya – Szendrő 0-6
Kazincbarcika – Szirmabesenyő 6-1
A csoport végeredménye
1. Kazincbarcika 4 4 – – – 40-3 12
2. Sajósenye 4 2 – 1 1 11-16 7
3. Szirmabesenyő 4 1 1 – 2 10-15 5
4. Szendrő 4 1 – – 3 9-14 3
5. Parasznya 4 1 – – 3 7-29 3
III. csoport: Cigánd
Bodroghalom – Erdőbénye 4-5
Pácin – Alsóberecki 5-8
Karcsa – Cigánd 2-10
Alsóberecki – Erdőbénye 6-4
Pácin – Bodroghalom 5-4
Alsóberecki – Cigánd 1-9
Bodroghalom – Karcsa 4-11
Pácin – Erdőbénye 4-7
Cigánd – Bodroghalom 11-4
Karcsa – Alsóberecki 5-5, büntetők: 2-3
Cigánd – Pácin 9-4
Erdőbénye – Karcsa 4-7
Alsóberecki – Bodroghalom 8-4
Erdőbénye – Cigánd 6-8
Pácin – Karcsa 5-5, büntetők: 2-3
A csoport végeredménye
1. Cigánd 5 – – – 47-17 15
2. Alsóberecki 5 3 1 – 1 28-27 11
3. Karcsa 5 2 1 1 1 30-28 9
4. Erdőbénye 5 2 – – 3 26-29 6
5. Pácin 5 1 – 1 3 23-33 4
6. Bodroghalom 5 – – – 5 20-40 0
IV. csoport: Tiszaújváros
Sajóörös – Tiszapalkonya 5-1
Bükkábrány – Sajószöged 7-2
Nyékládháza – Tiszakeszi 4-2
Sajószöged – Tiszapalkonya 4-2
Bükkábrány – Sajóörös 5-0
Sajószöged – Tiszakeszi 5-4
Sajóörös – Nyékládháza 3-6
Bükkábrány – Tiszapalkonya 9-6
Tiszakeszi – Sajóörös 6-4
Nyékládháza – Sajószöged 4-1
Tiszakeszi – Bükkábrány 5-11
Tiszapalkonya – Nyékládháza 2-6
Sajószöged – Sajóörös 3-7
Tiszapalkonya – Tiszakeszi 5-8
Bükkábrány – Nyékládháza 12-3
A csoport végeredménye
1. Bükkábrány 5 5 – – – 44-16 15
2. Nyékládháza 5 4 – – 1 23-20 12
3. Sajóörös 5 2 – – 3 19-21 6
4. Tiszakeszi 5 2 – – 3 25-29 6
5. Sajószöged 5 2 – – 3 15-24 6
6. Tiszapalkonya 5 – – – 5 16-32 0
V. csoport: Encs
Boldogkőváralja – Szalaszend 5-1
Abaújszántó – Gönc 4-2
Encs – Méra 8-1
Gönc – Szalaszend 8-2
Abaújszántó – Boldogkőváralja 9-3
Gönc – Méra 5-2
Boldogkőváralja – Encs 3-5
Abaújszántó – Szalaszend 13-1
Méra – Boldogkőváralja 5-9
Encs – Gönc 3-4
Méra – Abaújszántó 3-13
Szalaszend – Encs 3-12
Gönc – Boldogkőváralja 3-3, büntetők: 4-3
Szalaszend – Méra 3-6
Abaújszántó – Encs 5-4
A csoport végeredménye
1. Abaújszántó 5 – – – 44-13 15
2. Gönc 5 3 1 – 1 22-14 11
3. Encs 5 3 – – 2 32-16 9
4. Boldogkőváralja 5 2 – 1 2 23-23 7
5. Méra 5 5 1 – – 4 17-38 3
6. Szalaszend 5 – – – 5 10-44 0
VI. csoport: Putnok
Ózd – Bánhorváti 7-1
Nagybarca – Putnok 1-9
Szalonna – Meszes 0-3
Putnok – Bánhorváti 11-3
Nagybarca – Ózd 1-8
Putnok – Meszes 11-1
Ózd – Szalonna 8-1
Nagybarca – Bánhorváti 3-5
Meszes – Ózd 3-6
Szalonna – Putnok 3-9
Meszes – Nagybarca 5-0
Bánhorváti – Szalonna 13-2
Putnok – Ózd 6-3
Bánhorváti – Meszes 5-3
Nagybarca – Szalonna 3-0
A csoport végeredménye
1. Putnok 5 5 – – – 46-11 15
2. Ózd 5 4 – – 1 32-12 12
3. Bánhorváti 5 3 – – 2 27-26 9
4. Meszes 5 2 – – 3 15-22 6
5. Nagybarca 5 1 – – 4 8-27 3
6. Szalonna 5 – – – 5 6-36 0
VII. csoport: Bőcs
Tállya – Mezőzombor 11-0
Szerencs – Tiszalúc 5-6
Bőcs – Mezőzombor 3-2
Tállya – Szerencs 5-3
Tiszalúc – Bőcs 5-2
Mezőzombor – Szerencs 3-6
Bőcs – Tállya 6-4
Tiszalúc – Mezőzombor 11-1
Bőcs – Szerencs 9-2
Tállya – Tiszalúc 6-1
A csoport végeredménye
1. Tállya 4 3 – – 1 26-10 9
2. Bőcs 4 3 – – 1 20-13 9
3. Tiszalúc 3 – – 1 23-14 9
4. Szerencs 4 1 – – 3 16-23 3
5. Mezőzombor 4 – – – 4 6-31 0
VIII. csoport: Felsőzsolca
Taktakenéz – Felsőzsolca 1-7
Sajóvámos – Onga 4-3
Mád – Taktakenéz 8-1
Felsőzsolca – Sajóvámos 12-5
Onga – Mád 0-5
Taktakenéz – Sajóvámos 2-9
Mád – Felsőzsolca 2-4
Onga – Taktakenéz 9-4
Mád – Sajóvámos 6-5
Felsőzsolca – Onga 6-3
A csoport végeredménye
1. Felsőzsolca 4 4 – – – 29-11 12
2. Mád 4 3 – – 1 21-10 9
3. Sajóvámos 4 2 – – 2 23-23 6
4. Onga 4 1 – – 3 15-19 3
5. Taktakenéz4 – – – 4 8-33 0
IX. csoport: Miskolc „B” csoport
Nyírjes-Szirma – Varbó 0-6
Sajóbábony – Vatta 5-2
MVSC – Harsány 0-4
Vatta – Varbó 6-1
Sajóbábony – Nyírjes-Szirma 6-3
Vatta – Harsány 1-5
Nyírjes-Szirma – MVSC 1-4
Sajóbábony – Varbó 4-3
Harsány – Nyírjes-Szirma 4-2
MVSC – Vatta 10-2
Harsány – Sajóbábony 1-3
Varbó – MVSC 2-3
Nyírjes-Szirma – Vatta 1-6
Varbó – Harsány 1-3
Sajóbábony – MVSC 6-4
A csoport végeredménye
1. Sajóbábony 5 5 – – – 24-13 15
2. Harsány 5 4 – – 1 17-7 12
3. MVSC 5 3 – – 2 21-15 9
4. Vatta 5 2 – – 3 17-22 6
5. Varbó 5 1 – – 4 13-16 3
6. Nyírjes-Szirma 5 – – – 5 7-26 0
X. csoport: Mezőkövesd
Tiszabábolna – Mezőnagymihály 1-3
Mezőkövesd – Bükkalja SE Sály 10-1
Szentistván – Mezőkeresztes 1-3
Bükkalja SE Sály – Mezőnagymihály 1-12
Mezőkövesd – Tiszabábolna 14-2
Bükkalja SE Sály – Mezőkeresztes 2-5
Tiszabábolna – Szentistván 4-9
Mezőkövesd – Mezőnagymihály 13-5
Mezőkeresztes – Tiszabábolna 6-6, büntető: 2-4
Szentistván – Bükkalja SE Sály 10-1
Mezőkeresztes – Mezőkövesd 0-16
Mezőnagymihály – Szentistván 2-2, büntető: 1-3
Bükkalja SE Sály – Tiszabábolna 5-2
Mezőnagymihály – Mezőkeresztes 3-4
Mezőkövesd – Szentistván 12-5
A csoport végeredménye
1. Mezőkövesd 5 5 – – – 65-13 15
2. Mezőkeresztes 5 3 – 1 1 18-28 10
3. Szentistván 5 2 1 – 2 27-22 8
4. Mezőnagymihály 5 2 – 1 2 25-21 7
5. Bükkalja SE 5 1 – – 4 10-39 3
6. Tiszabábolna 5 – 1 – 4 15-37 2
XI. csoport: Sátoraljaújhely
Hollóháza – Mikóháza 4-9
Sátoraljaújhely – Tarcal 13-0
Sárospatak – Tokaj 4-1
Tarcal – Mikóháza 3-12
Sátoraljaújhely – Hollóháza 13-2
Tarcal – Tokaj 1-8
Hollóháza – Sárospatak 2-5
Sátoraljaújhely – Mikóháza 9-4
Tokaj – Hollóháza 5-1
Sárospatak – Tarcal 9-1
Tokaj – Sátoraljaújhely 1-7
Mikóháza – Sárospatak 2-10
Tarcal – Hollóháza 3-10
Mikóháza – Tokaj 7-9
Sátoraljaújhely – Sárospatak 2-2, büntető: 2-3.
A csoport végeredménye:
1. Sárospatak 5 4 1 – – 30-8 14
2. Sátoraljaújhely 5 4 – 1 – 44-9 13
3. Tokaj 5 3 – – 2 24-20 9
4. Mikóháza 5 2 – – 3 34-35 6
5. Hollóháza 5 1 – – 4 19-35 3
6. Tarcal 5 – – – 5 8-52 0
A további program:
Középdöntők:
A-csoport
Február 4., szombat, Tiszaújváros, Sportcentrum
8.30: Tiszaújváros – Aszaló
9.05: Tállya – Mezőkövesd
9.40: Abaújszántó – Cigánd
10.15: Mezőkövesd – Aszaló
10.50: Tállya – Tiszaújváros
11.25: Mezőkövesd – Cigánd
12.00: Tiszaújváros – Abaújszántó
12.35: Tállya – Aszaló
13.10: Cigánd – Tiszaújváros
13.45: Abaújszántó – Mezőkövesd
14.20: Cigánd – Tállya
14.55: Aszaló – Abaújszántó
15.30: Mezőkövesd – Tiszaújváros
16.05: Aszaló – Cigánd
16.40: Tállya – Abaújszántó
B-csoport, Miskolc, városi sportcsarnok
Február 3., péntek
14.00: Bükkábrány – Sárospatak
14.35: Felsőzsolca – Kazincbarcika
15.10: Putnok – Sajóbábony
15.45: Kazincbarcika – Bükkábrány
16.20: Sárospatak – Putnok
16.55: Sajóbábony – Felsőzsolca
17.30: Sárospatak – Kazincbarcika
18.05: Bükkábrány – Sajóbábony
18.40: Felsőzsolca – Putnok
Február 5., vasárnap
9.00: Sajóbábony – Kazincbarcika
9.35: Felsőzsolca – Sárospatak
10.10: Putnok – Bükkábrány
10.45: Sárospatak – Sajóbábony
11.20: Kazincbarcika – Putnok
11.55: Bükkábrány – Felsőzsolca
12.30: bemutató mérkőzés
Döntő:
13.05: első elődöntő (A1 – B2)
13.55: második elődöntő (A2 – B1)
14.40: bemutató mérkőzés
15.15: a 3. helyért (az első elődöntő vesztese – a második elődöntő vesztese)
16.05: döntő (az elődöntő nyertesei)
17.00: eredményhirdetés
Fotó: Aszaló SE Facebook-oldala






