‘Szabolcs’ kapcsolódó bejegyzései
A Tisztaberek nyerte a tavasz meccsét, kétgólos előnyből bukott el a Kölcse
A Szabolcs megyei II. osztály Carmo-csoport 26. fordulójában rangadót nyert a Tisztaberek, kétgólos hátrányt ledolgozva győzött a Mérk-Vállaj, miközben a Nábrád – Tiszamenti SE összecsapás pontosztozkodással ért véget.
2012. május 19. Szólj hozzá »
Mesternégyes és fél tucat gól Vasváriban
A Szabolcs megyei első osztály 26. fordulójának nyitómérkőzésén a Fazekas Viktor vezette Tiszavasvári nem kegyelmezett a vendég Nagyhalásznak.
2012. május 19. Szólj hozzá »
Három pont a Kóródnak, mínusz egy a Kispaládnak
A pályán elért eredménnyel a Tiszakóród kapta a Kölcse ellen félbeszakadt mérkőzés három pontját. A Kispalád ificsapata miatt bűnhődik.
2012. május 17. Szólj hozzá »
Magyar Kupa: remekelt a Tiszabezdéd, több pályán is borult a papírforma Szabolcsban
Szabolcs megyében a megyei főtábla első fordulóját rendezték a Magyar Kupában. Meglepetésben nem volt hiány, ugyanis a Dombrád, a Bököny, a Tiszabezdéd, a Nyírkarász és a Nagykálló is magasabban jegyzett ellenfelét búcsúztatta a sorozattól.
2012. május 17. Szólj hozzá »
Már nem nyeretlen a Nyírtass, simán nyerte az Ajak a rangadót
Megszerezte első győzelmét a bajnokságban a Nyírtass együttese a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Selyember-csoportjában, ugyanis a sereghajtó „kékre-zöldre verte” a Kéket a 25. fordulóban. Nyert a Litke és az Ajak is, ugyanakkor a Rohod megbotlott Vencsellőn.
2012. május 14. Szólj hozzá »
Félbeszakadt a meccs Tiszakóródon, antifoci Mérken
Csak hatvan percig tartott a Kölcse tiszakóródi fellépése a Szabolcs megyei II. osztály Carmo-csoport 25. fordulójában, ugyanis a vendégek kiállítások és sérülések miatt egyszerűen „elfogytak”. Eközben a Kispalád legyűrésével megszerezte első tavaszi győzelmét a Tiszamenti SE.
2012. május 14. Szólj hozzá »
Rangadót nyert a Nyírvasvári, geszterédi bravúr Apagyon
Kikapott a Nyírgyulaj Nyírvasváriban a Szabolcs megyei II. osztály Díjözön-csoport 25. fordulójában, így az Ófehértót elkalapáló Nyírtelek két pontra csökkentette hátrányát az éllovassal szemben. A Geszteréd bravúros győzelmet aratott Apagyon.
2012. május 14. Szólj hozzá »
Nagy verést kaptak a kiesőjelöltek, bedobta a törölközőt a Záhony edzője
Hat vasárnapi összecsapással folytatódtak a 25. forduló küzdelmei Szabolcs megye első osztályában. Négy helyszínen nem unatkoztak a nézők, ugyanis Nyírkarászon, Rakamazon, Záhonyban és Szakolyban is gólgazdag 90 percnek lehettek szemtanúi a drukkerek, ugyanakkor Gyarmaton és Halászon összesen négyszer rezdültek meg …
2012. május 14. Szólj hozzá »
A súlyosan megsérült játékosnak segítenek Demecserben
Az Ajak elleni mérkőzésen súlyos sérülést szenvedő demecseri futballistán szeretne segíteni klubja.
2012. május 11. Szólj hozzá »
Hátrányból nyert rangadót a Vasvári
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye első osztályának szombati rangadóján a félidőben még hátrányban lévő Tiszavasvári egygólos győzelmet aratott a listavezető Nagyszekeres ellen.
2012. május 5. Szólj hozzá »
Nem játszik tovább a kettős lábszárcsont-törést szenvedő szabolcsi focista
Mindössze két percig tartott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Selyember-csoport 23. fordulójában rendezett Demecser – Ajak mérkőzés Tóth András számára. A hazaiak futballistája ugyanis ekkor olyan szerencsétlenül ütközött a vendégek kapusával, hogy jobb lábában mind a két lábszárcsont eltört.
2012. május 2. Szólj hozzá »
Legyőzte, és így megelőzte a Beregdaróc a Tiszamentit
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Carmo-csoport 16. fordulójából elhalasztott összecsapáson a Beregdaróc 2-1-es győzelmet aratott a Tiszamenti SE elleni alsóházi derbin.
2012. május 2. Szólj hozzá »
Nem hibáztak az éllovasok a Selyember-csoportban
A 23. forduló után nincs változás a Selyember-csoport élmezőnyében, ugyanis a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei másodosztályú pontvadászat bajnoki címéért harcoló együttesek egyaránt hozták a maguk meccsét.
2012. április 30. Szólj hozzá »
Góleső Nyírteleken és Nyírvasváriban, kapaszkodik a Mihálydi
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Díjözön-csoport 23. fordulóját rendezték vasárnap. A játéknapon kiütéses győzelmet aratott a Nyírtelek és a Nyírvasvári, kiesési derbit nyert a Nyírmihálydi.
2012. április 30. Szólj hozzá »
A Szakoly szomszédvári, az Újfehértó kiesési rangadón győzött
A Szakoly nyerte a Balkány elleni derbit a Szabolcs megyei I. osztályú bajnokság 23. fordulójában. A vasárnapi játéknapon az Újfehértó kiesési rangadón győzött, miközben a Nagyhalász, a Gyulaháza és a Nagykálló idegenben diadalmaskodott.
2012. április 30. Szólj hozzá »
Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Szatmárcseke, sorozatban ötödször kapott ki a Tiszamenti
Három vasárnapi találkozóval folytatódtak a küzdelmek a Szabolcs megyei II. osztály Carmo-csoport 23. fordulójában. A Szatmárcseke és a Mérk-Vállaj otthon, a Tunyogmatolcs idegenben nyert.
2012. április 30. Szólj hozzá »
Odahaza kapott nagy verést Mátészalka, hárommal nyert a Nagyszekeres
Két szombati mérkőzéssel vette kezdetét a 23. forduló Szabolcs megye első osztályában. A listavezető Nagyszekeresnek nem okozott gondot a Mándok legyőzése, miközben a több játékosát is nélkülöző Mátészalka kilencet kapott a Nyírmadától.
2012. április 28. Szólj hozzá »
Utolsóként a Nagykálló jutott a megyei főtáblára – videó
Egy találkozó maradt csütörtök délutánra a Magyar Kupa Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei selejtezőjének harmadik fordulójából, melyen a Nagykálló, érvényesítve a papírformát, magabiztos, 5-1-es győzelmet aratott Nyírpazonyban.
2012. április 26. Szólj hozzá »
Bravúros vasvári kupasiker, döntetlennel búcsúzott a Balkány és a Szalka
A harmadik fordulót rendezték szerda délután a Magyar Kupa küzdelemsorozat Szabolcs megyei selejtezőjében. Meglepően nagyarányú győzelemmel jutott tovább a Tiszavasvári, a megye egyes gárda NB III-as ellenfelét múlta felül, miközben az esélyesek közül búcsúra kényszerült a Mátészalka, a Balkány és …
2012. április 26. Szólj hozzá »
Tizenegyessel nyert az Apagy Pazonyban, simán kikapott a Levelek
A Szabolcs megyei II. osztály Díjözön-csoport 22. fordulójában simán nyert a Nyírgyulaj a Mihálydi ellen, miközben a Levelek három gólos vereséget szenvedett saját pályáján a Nyírvasvári ellen. Idegenben nyert az Apagy és a Nyírtelek, odahaza nyert a Kállósemjén, a Terem …
2012. április 22. Szólj hozzá »
Otthon kapott ki a Tisztaberek, öt gól Tyukodon és Kölcsén
Bár szombaton csak három találkozót rendeztek a Szabolcs megyei II. osztály Carmo-csoport 22. fordulójában, azonban a játéknap legnagyobb meglepetése már ezen a napon megszületett: a bennmaradásért küzdő Szatmárcseke az éllovas Tisztaberek otthonában tudott nyerni. A másik két összecsapáson öt-öt gól …
2012. április 21. Szólj hozzá »
Vasvári-győzelemmel rajtolt a 22. forduló
Egyetlen szombati mérkőzéssel vette kezdetét a 22. forduló Szabolcs megye első osztályában. A játéknap nyitómeccsén a Tiszavasvári saját katlanjában gyűrte le a Mátészalkát.
2012. április 21. Szólj hozzá »
Magyar Kupa: két meccs elmaradt, négy csapat büntetőkkel jutott tovább Szabolcsban
Véglegessé vált a harmadik fordulóba jutott együttesek névsora a Magyar Kupa Szabolcs megyei selejtezőjében, miután csütörtök délután újabb 13 gárda lépett túl a második körön. Apró szépséghiba, hogy két egylet játék nélkül jutott tovább…
2012. április 19. Szólj hozzá »
Magyar Kupa: a legtöbb esélyes továbblépett Szabolcsban
A Magyar Kupa megyei selejtezőjének második fordulóját rendezik hét közben Szabolcs megyében. A szerdai játéknapon búcsúra kényszerült az Újfehértó, az Apagy, a Nyírmihálydi, a Mérk-Vállaj és a Vaja, miután mind az öt egylet alacsonyabban jegyzet csapat otthonában vérzett el.
2012. április 18. Szólj hozzá »
Túristvándi kupabravúr, nem tudott visszavágni a Fehérgyarmat
Tizenegy mérkőzést rendeztek kedden a Magyar Kupa Szabolcs megyei selejtezőjének második fordulójában. Meglepetésekben ezúttal sem volt hiány, ugyanis több megye kettes együttes alacsonyabb osztályú ellenfelével szemben maradt alul.
2012. április 18. Szólj hozzá »
A csapattárs édesapja mentette meg a nyelvét lenyelő focista életét
Egy ütközés után lenyelte a nyelvét a nyírlugosi Kereki Arnold, akinek életét az egyik csapattárs édesapja, a mentősként dolgozó Sinka Zsolt mentett meg a Nyírvasvári – Nyírlugos Szabolcs megyei másodosztályú összecsapáson.
2012. április 17. Szólj hozzá »
Edzőt váltott a Nyírcsaholy
A Szabolcs megyei első osztályú bajnokság 14. helyén álló együttesnél Kósa József veszi át az irányítást Kiss Ervintől.
2012. április 16. Szólj hozzá »
Magyar Kupa: a zöld asztalnál jutott tovább a Milota
Amint arról beszámoltunk, a 65. percben 3-2-es állásnál félbeszakadt a múlt héten rendezett Milota-Nábrád Magyar Kupa-találkozó Szabolcs megyében. A fegyelmi bizottság döntése értelmében a házigazdák 3-0-s gólkülönbséggel jutottak a második körbe, ugyanakkor mindkét együttest pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a testület.
2012. április 16. Szólj hozzá »
Az éllovasok nyertek, a kiesőjelöltek buktak a szabolcsi megye egyben
Hat vasárnapra maradt találkozóval folytatódott a pontvadászat a Szabolcs megyei I. osztály 21. fordulójában. Idegenbeli sikerrel nyomul az éllovas Nagyszekeresre a Mándok és a Tiszavasvári, miközben a Nyírcsaholy, Záhony, Újfehértó trió egyre nehezebb helyzetben van.
2012. április 16. Szólj hozzá »
Két perc alatt döntötte el a Litke a Dombrád elleni rangadót
A Szabolcs megyei II. osztály Selyember-csoport 21. fordulójában vendéggyőzelemmel ért véget a Dombrád–Fényeslitke derbi, ugyanakkor a Rohod két góllal kikapott a Székely vendégeként.
2012. április 16. Szólj hozzá »
Döntetlen a Telek-Terem derbin, nyert a sereghajtó Nyírmihálydi
Első tavaszi pontjainak örülhetett a Nyírmihálydi együttese a Szabolcs megyei II. osztály Díjözön-csoport 21. fordulójában, miután a sereghajtó egygólos győzelmet aratott a Nyírpazony ellen. A játéknap rangadóján nem bírt egymással a Nyírtelek és a Terem, így a Sényőn diadalmaskodó Nyírgyulaj …
2012. április 15. Szólj hozzá »
Kilencet lőtt a Tisztaberek és a Mérk-Vállaj, iksz a csekei rangadón
Három vasárnapi mérkőzéssel folytatódott a Szabolcs megyei II. osztály Carmo-csoport 21. fordulója. Nem fukarkodtak a gólokkal a tisztabereki és a mérk-vállaji futballisták, ugyanis mindkét együttes kilenc-kilenc góllal terhelte meg ellenfele hálóját. A Szatmárcseke-Kölcse derbi pontosztozkodással ért véget.
2012. április 15. Szólj hozzá »
Magabiztos matolcsi vereség, a Császár segítette a Tarpát
Öt szombati mérkőzéssel rajtolt a Szabolcs megyei II. osztály Carmo-csoport 21. fordulója. Odahaza tartotta a három pontot a Vámosoroszi, Tarpa, Nyírmeggyes trió, míg a Tiszakóród idegenbeli sikerrel gyarapította pontjai számát. Nábrádon pontosztozkodással ért véget a Gelénes elleni 90 perc.
2012. április 14. Szólj hozzá »
Kétgólos leveleki győzelem a szomszédvári derbin
A megszokottakkal ellentétben ezúttal már szombaton mérkőzést rendeztek a Szabolcs megyei II. osztály Díjözön-csoportban. A 21. forduló nyitómeccsén a Levelek kétgólos győzelmet aratott a Nyíribrony ellenei szomszédvári rangadón.
2012. április 14. Szólj hozzá »
Ezúttal jégeső miatt szakadt félbe egy kupameccs Szabolcsban
Tizenegy csütörtöki mérkőzéssel folytatódott a Magyar Kupa Szabolcs megyei selejtezőjének első fordulója. Esélyeshez méltótan jutott tovább a Tuzsér, a Pap és az Ajak, potyogtak a gólok Piricsén, Nyírcsászáriban és Pátyodon. A Tiszaszentmárton–Fényeslitke meccsnek jégeső vetett véget idő előtt.
2012. április 13. Szólj hozzá »
„A rendező megfogta játékosunk nyakát, majd a földre lökte” – reakciók a botrányos kupameccs után
Amint arról beszámoltunk, botrányba fulladt a Milota–Nábrád Magyar Kupa összecsapás Szabolcs megyében. A játékvezető azt követően vetett véget a találkozónak, hogy az egyik rendező megütött egy vendégjátékost, mire a látogatók lementek a pályáról.
2012. április 12. Szólj hozzá »
Botrányosan indult a kupa-tavasz Szabolcsban
Botrányos mérkőzéssel vette kezdetét a 2012/13-as Magyar Kupa sorozat Szabolcs megyében. A megyei selejtező első körében rendezett Milota – Nábrád találkozó ugyanis félbeszakadt, állítólag azért, mert megütöttek egy vendég játékost. Játék nélkül jutott tovább a Rakamaz, búcsúzott a Beregdaróc.
2012. április 11. Szólj hozzá »
„Ez mind hazugság”! Nem buzdítottak verekedésre a rendezők!
Reagáltak a csekei vezetők Kosztyu György szavaira. A tyukodi ifjúsági csapat edzője azt követően fordult a nyilvánosság felé, hogy a Szatmárcseke elleni bajnokin két játékosát megverték a pályán.
2012. április 4. Szólj hozzá »
Bunyó a pályán, agyrázkódást szenvedett a fiatal szabolcsi játékos
Megvertek két vendég futballistát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Carmo-csoportban rendezett Szatmárcseke–Tyukod ifjúsági mérkőzésen. Az egyik fiatal agyrázkódást szenvedett. A tyukodiak feljelentést tettek a rendőrségen.
2012. április 3. Szólj hozzá »
Alaposan megtréfálta a Kispalád a Tunyogmatolcsot
Négy vasárnapi mérkőzéssel folytatódtak a 19. forduló küzdelmei a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Carmo-csoportban. Bravúros győzelmet aratott a Kispalád, a bennmaradásért harcoló együttes a Tunyogmatolcsot gyűrte le. A Tiszakóród és a Gelénes idegenben nyert, Szatmárcsekén nem született gól.
2012. április 2. Szólj hozzá »
Botlott a Fényeslitke, dombrádi siker az örökrangadón
A Dombrád nyerte az Újdombrád elleni derbit a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Selyember-csoport 19. fordulójában. Kovács Tibor legénysége a győzelemmel a második helyre lépett előre, miután beelőzte a Papon „ikszelő” Fényeslitkét. A tabella élére a Vasmegyeren diadalmaskodó Rohod állt.
2012. április 2. Szólj hozzá »
Tízet számoltak az Ibronyra, nyertek a dobogósok a Díjözönben
Nem hibáztak az éllovasok a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztályú bajnokság Díjözön-csoport 19. fordulójában, ugyanis a Nyírtelek otthon, a Gyulaj és a Levelek idegenben nyert. Nagy verést kapott a Nyíribrony, Papp Zsolt fiai egy tízesbe szaladtak bele a Nyírvasvári ellen.
2012. április 1. 1 Hozzászólás »
Utolérte a Mada a Szekerest, csak az Újfehértó tudott otthon nyerni
Nagykállói sikerével beérte a Nyírmada a Nagyszekerest a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I. osztályú bajnokságban, miután a 19. fordulóban a listavezető csak egy-egyes döntetlent játszott Nyírkarászon. Értékes győzelmet aratott az Újfehértó, fontos pontot szerzett a Nagyhalász.
2012. április 1. Szólj hozzá »
Április 11-én indul a kupa-tavasz Szabolcsban
Nyíregyházán elkészítették a Magyar Kupa 2012/13-as versenysorozat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei selejtezőinek párosítását.
2012. március 29. Szólj hozzá »
Döntetlen az Ajak – Dombrád rangadón, visszanézik a bulifotókat Petneházán
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Selyember-csoport 18. fordulójának rangadóján nem bírt egymással az Ajak és a Dombrád, miközben az Újdombrád saját pályáján bukott el. A Demecser kiesési derbit nyert.
2012. március 26. Szólj hozzá »
Nyertek az éllovasok a Carmo-csoportban
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Carmo-csoport 18. fordulójában nem született meglepetés a vasárnapi játéknapon, ugyanis a tabella elején található csapatok egyaránt győzelmet arattak.
2012. március 25. Szólj hozzá »
Oda a Levelek veretlensége, döntetlen a Gyulaj – Terem rangadón
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Díjözön-csoportjában a 18. fordulót rendeztek a hét végén. A Levelek hazai pályán elszenvedte első vereségét a bajnokságban, a listavezető Nyírtelek Nyíribronyban bukott el, míg a Nyírgyulaj – Terem rangadón nem bírtak egymással a felek.
2012. március 25. Szólj hozzá »
Naményi győzelemmel és barabási döntetlennel indult a tavasz
Két szombati találkozóval végre kezdetét vette a pontvadászat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei III. osztály Kisvárdai-csoportban is. A feljutásért harcoló Vásárosnamény érvényesítette a papírformát, magabiztos győzelmet aratott a Jánddal szemben, míg a Szamosszeg barabási fellépése pontosztozkodással ért véget.
2012. március 25. Szólj hozzá »
„Magyarból” ötösre vizsgázott a Beregdaróc
Öt mérkőzést rendeztek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Carmo-csoport 18. fordulójának szombati játéknapján. A beregdaróci Magyar Tamás mesterötöst szerzett a Mérk-Vállaj ellen, győzött az éllovas Tisztaberek, míg a Kölcse hazai pályán sem tudott nyerni.
2012. március 24. Szólj hozzá »
Nyírkarászi győzelemmel startolt a 17. forduló a szabolcsi megye egyben
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye első vonalában egy mérkőzéssel rajtolt a második tavaszi forduló. A játéknap egyetlen találkozóján a Nyírkarász egygólos győzelmet aratott a Mátészalka otthonában.
2012. március 17. Szólj hozzá »
Öt kiállítás Demecserben, a Fényeslitke nyerte a rangadót
A Szabolcs megyei II. osztály Selyember-csoportban a 16. fordulóval folytatódott a bajnokság. A tavasz mindjárt rangadóval kezdődött, melyen a Fényeslitke a vártnál könnyebben gyűrte le a Rohodot. Eközben Demecserben idő előtt ért véget a találkozó, miután a vendég székelyiek „elfogytak”. …
2012. március 12. Szólj hozzá »
Botlott a Terem és a Sényő, alsóházi meccset nyert a Nyírpazony
A 16. fordulóval kezdetét vette a tavaszi szezon Szabolcs megye Díjözön-csoportjában. Az éllovasok közül hazai pályán érvényesítette a papírformát a Nyírtelek, a Nyírgyulaj és a Levelek, ugyanakkor a Terem, a Volán-Sényő és az Ófehértó idegenben vérzett el.
2012. március 12. Szólj hozzá »
Meglepő szakolyi győzelem, kiütéssel nyert a Mándok
Hat találkozót rendeztek vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I. osztály 16. fordulójában. Odahaza gyűjtötte be a három pontot a Nyírmada, a Fehérgyarmat és a Mándok, míg az egyedüli vendégsiker a Szakoly nevéhez fűződik. Rakamazon és Nagyhalászon pontosztozkodással ért véget a 90 …
2012. március 11. Szólj hozzá »
Kiütéses tisztabereki győzelemmel rajtolt a tavasz Szabolcsban
Elkezdődött! A több hónapos téli szünetet követően végre ismét útjára indult a labda az alacsonyabb osztályú bajnokságokban. Szabolcs megye második vonalában elsőként a Carmo-csoport hat csapata mutatta meg magát „élesben”. A három mérkőzés közül kettő döntetlennel ért véget, a Tisztaberek …
2012. március 10. Szólj hozzá »
A Nyírkarászé a Joma Kupa
A megyei első osztályú Nyírkarász sikerével zárult Szabolcs-Szatmár-Bereg megye amatőr együtteseinek kiírt, ötödik alkalommal megrendezett Joma Kupa teremlabdarúgó torna.
2012. február 26. Szólj hozzá »
A döntő volt a tét a Joma Kupában
A középdöntőkkel folytatódott vasárnap az 5. Joma Kupa teremlabdarúgó torna Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A nyolc továbbjutó a hét végén a nyíregyházi döntőben harcol meg a serlegért és a vele együtt járó mezgarnitúráért.
2012. február 20. Szólj hozzá »
Bizonytalan a jövő Nyírcsaholyban
Komoly bajba kerülhet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztályú bajnokságban szereplő Nyírcsaholy, ugyanis a tizenharmadik helyen telelő együttes még nem kezdte el a felkészülést a tavaszi szezonra, miközben már több játékos is búcsút intett az egyletnek.
2012. február 14. Szólj hozzá »
Selejteztek a Joma Kupában
Hat helyszínen 36 csapat részvételével vette kezdetét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a három hétvégén át tartó 5. Joma Kupa teremlabdarúgó torna küzdelme. A selejtezőből továbbjutó csapatok jövő vasárnap a középdöntőkben mérik össze tudásukat.
2012. február 12. Szólj hozzá »
Zorro-ként térhet vissza a pályára az arccsonttörést szenvedő szalkai támadó
Még legalább három hétig az oldalvonal mellé kényszerül Majoros Imre, a Mátészalkai MTK játékos-edzője, aki január 20-án egy ütközés után szenvedett súlyos arcsérülést. A tréner ugyan a kórházat már elhagyta, azonban az edzésekbe még nem kapcsolódhatott be.
2012. február 8. Szólj hozzá »
Nem foglalkoztat a góllövőlista, a bajnoki cím a cél! – interjú a Nagyszekeres gólvágójával, Szilágyi Lászlóval
A számok nem hazudnak. Tizenöt mérkőzés ősszel, tizenkét gól. Az utolsó öt bajnoki találkozón kilencszer talált az ellenfél hálójába Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I. osztályú Nagyszekeres játékosa. Eddigi legjobb megye I-es szezonjáról, illetve a csapat meneteléséről faggattuk a fiatal …
2012. február 2. Szólj hozzá »
Hollandiából igazolt a megye egyes Balkány
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztály hatodik helyén telelő együttes hét új labdarúgót igazolt, miközben a távozási oldalon eddig csak két név szerepel.
2012. január 29. Szólj hozzá »
A tengerentúlon próbál szerencsét két megye egyes futballista
Eddig három játékos távozott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztály nyolcadik helyén telelő Szakoly együttesétől. Ketten egészen Kanadáig repültek, ahol a Toronto Vasas játékosai lesznek.
2012. január 26. Szólj hozzá »
Negyvenhatszoros válogatott védő dirigál Mátészalkán
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztály kilencedik helyén telelő Mátészalkai MTK együttesénél – ideiglenesen – a negyvenhatszoros válogatott védő, Bodnár László irányítja a csapat felkészülését, miután a tréner, Majoros Imre arccsonttörést szenvedett.
2012. január 25. 1 Hozzászólás »
Jótékonysági bál Geszteréden – licitálj Dzsudzsák és az NB I-es bírók által dedikált mezekre!
Jótékonysági bált tartott múlt szombaton a Geszterédi FC. Az utóbbi időben sok viszontagsággal tépázott település összefogott egy nemes ügy érdekében. Megszűnt a széthúzás, és mindenkinek egy célja volt, hogy segítséget nyújtsanak egy fiatal helyi focistának – többek között Dzsudzsák Balázs …
2012. január 21. Szólj hozzá »
Óvást nyújtott be a Kálmánháza
Megóvta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei másodosztályú bajnokság Díjözön-csoport 15. fordulójában rendezett Nyírlugos – Kálmánháza összecsapást a vendég együttes. A kálmánháziak szerint ugyanis a házigazdák egyik játékosa jogosulatlanul lépett pályára.
2011. november 29. Szólj hozzá »
Őszi első a Fényeslitke, megvan a Nyírtass első pontja
A záró fordulóig kellett várnia a Nyírtassnak arra, hogy megszerezze első pontját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Selyember-csoport pontvadászatában. Ötöt lőtt a Dombrád, a Rohod és a Székely, míg az utóbbi hetekben bukdácsoló Ajak ezúttal a Vasmegyertől kapott ki hazai …
2011. november 28. Szólj hozzá »
Megizzadt a Nyírkarász, „hatpontos” meccset nyert a Nagyhalász és a Fehérgyarmat
Öt vasárnapi mérkőzéssel zárult a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság őszi szezonja. A 15. forduló zárónapján csak a házigazdák tudtak diadalmaskodni: a Nyírkarász alaposan megizzadt a Záhony ellen, a Mándok és a Rakamaz két-, a Gyarmat egygólos sikernek örülhetett, míg …
2011. november 28. Szólj hozzá »
Őszi bajnok a Tiszakóród, egygólos hazai győzelmek a Carmo-csoportban
Három vasárnapi mérkőzéssel folytatódott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Carmo-csoport 15. fordulója. Mindhárom meccs a hazaiak egygólos győzelmével zárult, így a Kispalád ellen diadalmaskodó Tiszakóród zárta az élen az őszi szezont.
2011. november 27. Szólj hozzá »
Élen telel a Telek, döntetlen a Levelek–Terem derbin
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Díjözön-csoport 15., vagyis záró fordulója előtt még négy csapatnak is esélye volt arra, hogy a tabella élén zárja az őszi idényt. A játéknap pikantériája, hogy a négy együttesnek egymás ellen kellett bizonyítania: a Nyírgyulaj Nyírteleken, …
2011. november 27. Szólj hozzá »
Döntetlen a csúcsderbin, hat gól sem volt elég a Gelénesnek a pontszerzéshez
Öt mérkőzést rendeztek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Carmo-csoport 15. fordulójának szombati játéknapján. A Tisztaberek és a Tunyogmatolcs rangadóján megosztoztak a pontokon a felek, Kölcsén – nem mindennapi leosztásban – 15 gól született, a Tyukod – Nábrád alsóházi összecsapást a …
2011. november 27. Szólj hozzá »
Kerekes mesternégyesével nyert az Ófehértó
Egy szombati mérkőzéssel vette kezdetét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Díjözön-csoport 15. fordulója. A Nyírvasvári – Ófehértó összecsapáson Kerekes Mihály négy góljával nyertek a vendégek.
2011. november 26. Szólj hozzá »
Átadta vezető helyét az Ajak, tizenhat éves triplázó okozta a Petneháza vesztét
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Selyember-csoport 14. fordulójában súlyos vereséget szenvedett a Demecser és a Nyírtass, míg az ezúttal Kéken elvérző Ajak a Pátroha ellen diadalmaskodó Fényeslitkének adta át az első pozíciót.
2011. november 21. Szólj hozzá »
Hetet lőtt a Nyírtelek, szoros meccsek a Díjözön-csoportban
Szoros mérkőzéseket játszottak egymással a csapatok a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Díjözön-csoport 14. fordulójában, ugyanis öt pályán is mindössze egyetlen találat döntött a három pont sorsáról. Csak a Nyírgyulaj és a Nyírtelek aratott többgólos sikert, míg a Kálmánháza – Nyírvasvári …
2011. november 21. Szólj hozzá »
Messi négy gólt „vállalt” a meggyesi hetesből
Két mérkőzést rendeztek szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Carmo-csoport 14. fordulójában. Az elmúlt két fordulóban hat pontot szerző, ám továbbra is sereghajtó Beregdaróc két góllal kapott ki Vámosorosziban, míg az ugyancsak az alsó régióban helyet foglaló Nábrád odahaza szenvedett …
2011. november 19. Szólj hozzá »
Súlyos büntetést kaptak a kiállított teremi focisták
Amint arról beszámoltunk, a 70. percben 4–1-es állásnál félbeszakadt a Nyírvasvári–Terem Szabolcs megyei II. osztály Díjözön-csoport 13. fordulójában rendezett bajnoki mérkőzés. A második félidőben Nagy Csaba játékvezető három vendégjátékost állított ki, majd a lefújás után még egy teremi futballistának mutatta …
2011. november 17. Szólj hozzá »
„Sajnálom a játékvezetőt, nem az ő mérkőzése volt”
Amint arról beszámoltunk, a 70. percben, 4-1-es állásnál félbeszakadt a Nyírvasvári–Terem Szabolcs megyei másodosztályú összecsapás. A Díjözön-csoport 13. fordulójában rendezett találkozó második félidejében Nagy Csaba játékvezető három vendégjátékost is kiállított, a lefújást követően pedig még egy teremi futballistának mutatta fel …
2011. november 15. Szólj hozzá »
Ötven esztendősen tért vissza a pályára a korábbi élvonalbeli kapus
Három mérkőzésre szóló megállapodást kötött a Szabolcs megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban vitézkedő Nyírkarásszal Vadon Lajos. A Nyíregyháza Spartacus kapusedzője ötven évesen tért vissza a futballpályára.
2011. november 15. Szólj hozzá »
Döntetlen a rangadókon, négy vendéggyőzelem a Selyember-csoportban
Két rangadót rendeztek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Selyember-csoport 13. fordulójában. A tabella első két helyezettje, valamint a közvetlen üldözők is egymás ellen küzdöttek meg a bajnoki pontokért. Mindkét pályán döntetlen eredmény született, így nem történt változás az élbolyban.
2011. november 14. Szólj hozzá »
Hat gól Mándokon és Nyírkarászon
Öt vasárnapi mérkőzéssel folytatódott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 13. fordulója. A Rakamaz és a Szakoly odahaza, a Gyulaháza idegenben nyert, Mándokon és Nyírkarászon hat-hat gólt láthattak a meccsre kilátogató drukkerek.
2011. november 14. Szólj hozzá »
Nyert a sereghajtó Nyírmihálydi, félbeszakadt a meccs Nyírvasváriban
A 13. fordulót rendezték vasárnap délután a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Díjözön-csoportban. A tabella utolsó helyén álló Nyírmihálydi hosszú idő után ismét nyerni tudott, a még veretlen Levelek ezúttal a Kállósemjént fektette két vállra. Az Ófehértó Apagyon botlott, miközben a …
2011. november 14. Szólj hozzá »
Előbb mellkason rúgták, majd eltörték az orrát a kislétai focistának
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei III. osztály Mátészalkai-csoport 12. fordulójában rendezett Piricse–Kisléta bajnokin súlyosan bántalmazták a vendégek egyik játékosát. Az eset után a kislétaiak kijelentették, többet nem hajlandóak pályára lépni Piricsén.
2011. november 8. Szólj hozzá »
Oda az Ajak veretlensége, kilenc emberrel állt ki a Demecser
Elszenvedte első vereségét az Ajak. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Selyember-csoport éllovasának a Fényeslitke parancsolt megálljt a 12. fordulóban. Tíz gól született Papon és Rohodon, utóbbi helyszínen a kilenc emberrel kiálló Demecser idő előtt feladta a küzdelmet…
2011. november 7. Szólj hozzá »
Megvan a Beregdaróc első győzelme
Öt vasárnapi mérkőzéssel folytatódott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei másodosztályú bajnokság pontvadászata a Carmo-csoportban. Tizenkét fordulót kellett várnia arra a Beregdarócnak, hogy végre nyertesen hagyja el a pályát, ezzel szemben a Tunyogmatolcs már a kilencedik győzelmének örülhetett. A Csenger-Tiszakóród rangadó döntetlennel ért …
2011. november 6. Szólj hozzá »
Továbbra is veretlen a Levelek, tizennyolc ófehértói gól
A 12. fordulóval folytatódott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Díjözön-csoport pontvadászata. A még veretlen Levelek ezúttal a listavezető otthonából távozott három ponttal, így ismét a Terem vezeti a tabellát. Hatalmas pofonba szaladt bele a Nyírmihálydi, a sereghajtónak 18 gólt rámolt …
2011. november 6. Szólj hozzá »
Élre ugrott a Tiszavasvári
Hiába vezetett, kikapott a Mándok Tiszavasváriban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztályú pontvadászat 12. fordulójában. A győzelemnek köszönhetően – ideiglenesen – a tabella élére ugrott Fecsku István legénysége.
2011. november 5. Szólj hozzá »
Mesternégyes Ács módra, rangadó Tisztaberken
Három mérkőzést rendeztek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály 12. fordulójának szombati játéknapján. A Vámosoroszi otthon ütötte ki a Tiszamenti SE-t, rangadót nyert a Tisztaberek, otthon újra győzött a Nábrád.
2011. november 5. Szólj hozzá »
Fehérgyarmaton botlott a Nyírmada, első győzelmét szerezte a Záhony
Öt mérkőzést rendeztek a Szabolcs -Szatmár – Bereg megyei I. osztály 11. fordulójának vasárnapi játéknapján. A szombati sikere után továbbra is a Nagyszekeres maradt az élen, mivel a Nyírmada idegenben szenvedett egy gólos vereséget. Elkezdte a felzárkózást a Záhony, kiesési …
2011. október 30. Szólj hozzá »
A Nagyszekeres nyerte a Balkány elleni rangadót, ezúttal nem hozott szerencsét az ibrányi pálya a Nagyhalásznak, három piros Mátészalkán
Három szombati mérkőzéssel rajtolt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztály 11. fordulója. A három meccsen háromféle eredmény született: a Nagyszekeres-Balkány derbi a hazaiak sikerével zárult, a Nagyhalász második ibrányi találkozóján ezúttal kikapott, miközben Mátészalkán nem bírtak egymással a felek.
2011. október 29. Szólj hozzá »
Hat gól és pontosztozkodás Nyírmeggyesen
Három mérkőzést rendeztek szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Carmo-csoport 11. fordulójában. Az éllovasok közül a Tunyogmatolcs és a Csenger is idegenben ikszelt, a listavezető Nyírmeggyesen, a határmentiek Tyukodon játszottak döntetlent. Ismét kikapott a sereghajtó, a Beregdaróc a szomszédvári összecsapáson …
2011. október 29. Szólj hozzá »
Ismét Ibrányban lesz otthon a Nagyhalász
A létesítmény felújítási munkálatai miatt eddig valamennyi mérkőzését idegenben tudta le a Nagyhalász, egyetlen „hazai” meccsét viszont megnyerte a Fehérgyarmattal szemben. Akkor szerencsét hozott az ibrányi létesítmény, ahova szombaton visszatér a halászi gárda.
2011. október 26. Szólj hozzá »
Villanyfényes rangadó Ófehértón
Szokatlan időpontban, nem mindennapi körülmények között rendezik meg az Ófehértó–Nyírtelek derbit.
2011. október 18. Szólj hozzá »
Kató Istvánt halászta ki a Halász
Kató István lett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Nagyhalász trénere. A szakember, az ideiglenes edzői feladatokkal megbízott játékos, Kelemen Róbert helyét veszi át.
2011. október 18. Szólj hozzá »
Sorozatban negyedik meccsét bukta el a Szakoly, négy vereség után ismét nyert a Gyarmat
Hat mérkőzést rendeztek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I. osztály 9. fordulójának vasárnapi játéknapján. A Nagykálló az Újfehértó legyőzésével első idegenbeli sikerének örülhetett, miközben a Nyírmada Nyírkarászon javította ki a múlt heti hazai fiaskót.
2011. október 17. Szólj hozzá »
A Levelek nyerte a veretlen csapatok csatáját
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Díjözön-csoport 9. fordulójában meglepő vereséget szenvedett saját pályáján a Nyírtelek, így a Kálmánházát legyőző, Kerekes Mihály vezette Ófehértó ugrott a tabella élére. A Sényő-Terem derbin nem bírtak egymással a felek, míg a Nyírmihálydi-Geszteréd alsóházi összecsapáson …
2011. október 16. Szólj hozzá »
Négy meccs, 22 gól, csengeri és kölcsei parádé
Négy mérkőzést rendeztek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Carmo-csoport 9. fordulójának nyitónapján. Szombaton összesen 22 gólt láthattak az összecsapásokra kilátogató drukkerek, melyeken elsősorban a vendégcsapatok ünnepelhettek, hiszen csak a Vámosoroszi tudta otthon tartani a három pontot.
2011. október 15. Szólj hozzá »
A szalkai edző köszönetet mondott a szurkolóknak a balhémentes meccsért
Két mérkőzéssel indult a 9. forduló a Szabolcs megyei első osztályban. A tabella első két helyét elfoglaló Balkány, Nagyszekeres duó egyaránt nyerni tudott, előbbi idegenben, utóbbi saját pályáján. Mátészalkán nem voltak elégedettek a játékvezetéssel.
2011. október 15. Szólj hozzá »
Vasas Tamás az élre lőtte a Balkányt, egy percen belül háromszor villant a piros Nagykállóban
A szomszédvári rangadón diadalmaskodó Balkány ugrott a tabella élére, miután a Nagyszekeres és a Nyírmada is botlott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I. osztály 8. fordulójában. Nagykállóban győzelemmel debütált a kispadon Dán Attila a három piros lapot hozó összecsapáson,
2011. október 10. Szólj hozzá »
Élre ugrott a Nyírtelek, a Terem nyerte az Ófehértó elleni rangadót
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Díjözön-csoport 8. fordulójában rendezett Terem-Ófehértó rangadó a hazaiak győzelmével zárult, így kálmánházi sikerével a Nyírtelek ugrott a tabella élére. Odahaza a Kállósemjén, a Nyírgyulaj, a Nyírpazony és a Levelek, idegenben a Sényő tudott nyerni, míg …
2011. október 9. Szólj hozzá »
Magabiztos csengeri és kispaládi siker, ismét nyert a Matolcs
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Carmo-csoport 8. fordulójában öt mérkőzést bonyolítottak le a vasárnapi játéknapon. Tiszakóródon az első percben kialakult a végeredmény, a Csenger – Katona négy góljával – és a Kispalád magabiztosan tartotta otthon a három pontot, a Tarpa …
2011. október 9. Szólj hozzá »
Feltámadt a foci Vásárosnaményban
Több éves „száműzetés” után ismét van futball Vásárosnaményban. A hosszú évek után életre keltett, a Szabolcs megyei harmadik vonalban érdekelt csapat célja az első osztály. Miután az NB III-as bajnokságból 2004-ben kiesett a naményi gárda, aligha gondolták azt a város …
2011. október 6. Szólj hozzá »






